A nap első fele kivárással telt a tőzsdéken, délután azonban a vártnál jobb amerikai inflációs adatok hatására láthattunk egy nagyobb felszúrást az európai tőzsdéken, Amerikában azonban óvatos mozgásokkal indult a nap, ezt követően azonban lefordultak a tőzsdék.
Javarészt negatív hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában felpattanást láthatunk a tőzsdéken. Az elmúlt napok bizonytalanságát követően a magyar tőzsdén is jó a hangulat. A hazai cégek közül a Richterre és a Magyar Telekomra is pozitív hatással van, hogy szerda délelőtt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: 2025 januárjától már a távközlésnek és a gyógyszergyártóknak sem kell extraprofitadót fizetni.
Európában igencsak elromlott a hangulat a zárásra a tőzsdéken, ennek megfelelően pedig a magyar tőzsde is hamar visszaadta a nap első felében látott pluszokat. Amerikában mérsékelt elmozdulásokkal telt a kereskedés, a vezető részvényindexek közül pedig a Nasdaq, valamint az S&P 500 is képes volt új történelmi csúcsra emelkedni.
Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.
Igencsak felemás munkaerőpiaci adatok érkeztek Amerikából, hiszen amíg az új álláshelyek száma nőtt, addig a munkanélküliség emelkedett, ezeket az adatokat emésztik most a piacok: a közlést követően a dollár esetében láthattunk nagyobb kilengéseket, ezt követően azonban visszatértek az árfolyamok az adatközlés előtti szintre. Eközben az európai tőzsdéken kiváló a hangulat, és Amerikában is pluszos nyitást láthattunk.
Felemás hangulatban telt a kereskedés csütörtök reggel Ázsiában, ezt követően azonban Európában folytatódik az emelkedés a tőzsdéken, míg Amerikában a függetlenség napja miatt nincs ma kereskedés.
Pozitív hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, az emelkedésből minden szektor kivette a részét. A vezető amerikai részvényindexek csak mérsékelten emelkedtek szerdán, ez is elég volt ahhoz, hogy az S&P 500 és a Nasdaq új történelmi csúcsra emelkedjen.
A vasárnapi francia választást követően nagy emelkedést figyelhettünk meg a piacnyitásban az európai tőzsdéken, a legnagyobb ralit a francia tőzsdénél láthattuk. Később kicsit romlott a hangulat, de az alapvetően így is pozitív miliőben alultejesítő volt a magyar tőzsde, elsősorban az OTP gyengélkedésének köszönhetően. A tengerentúlon kisebb mozgások voltak megfigyelhetőek a nyitáskor, a Tesla azonban nagyot emelkedik a holnapi értékesítési adatok előtt. Végül pluszban fejezték be a hét első kereskedési napját a tengerentúli tőzsdék.
Ázsiában pozitív hangulatban telt a pénteki kereskedés, Európában vegyes volt a kép, az USA-ban viszont már nincs emelkedés. Makroadatok tekintetében bőven volt ma mire figyelni, hiszen publikálták az USA-ban a PCE inflációs, valamint a személyi jövedelmeket és kiadásokról szóló statisztikákat, emellett pedig Európában is érkeztek inflációs számok, valamint Németországban megjelent a júniusi munkanélküliségi jelentés.
Az elmúlt napokban vegyes mozgásokat láttunk a piacon, Európában ma is iránykeresés látszik, a magyar piac viszont ennek ellenére jól teljesít, és a BUX index új történelmi csúcsot is beállított. Közben az USA-ban nagyrészt emelkednek a tőzsdék, bár csak mérsékelten. Érdemes megjegyezni, hogy holnap érkezik az amerikai jegybank preferált inflációs mutatója, részben ez is indokolja, hogy már ma is óvatosabbak a befektetők, illetve inkább kivárásra játszanak.
Az ázsiai piacokon felemás hangulatban telt szerda reggel a kereskedés, ezt követően Európában a tegnapi esést követően már pluszban nyitottak a tőzsdék, a déli órákra azonban elfogyott a lendület és lefordultak a vezető részvényindexek, Amerikában azonban szerény emelkedést láttunk.
Vegyes mozgásokkal telt a hétfői kereskedés Amerikában, ezt követően Ázsiában is felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában pedig egyelőre esnek a vezető részvényindexek. Nagyot zuhant az Airbus részvénye, miután a francia repülőgépgyártó csökkentette a 2024-es évre kitűzött várakozásait. A magyar piacon a Richter vezeti az emelkedést. Az elmúlt napok esése után a Nasdaq vezeti az emelkedést Amerikában, miután az Nvidia felpattant.
Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszott, az európai tőzsdéken pedig nyomott volt a hangulat a hét utolsó kereskedési napján. Az amerikai részvénypiacon sem volt határozott irány, az Nvidia esése nyomasztotta a technológia szektort.
Viszonylag csendes napjuk volt tegnap a nemzetközi piacoknak, hiszen az amerikai tőzsdék nemzeti ünnep miatt zárva tartottak. Ma viszont már a szokásos módon nyitva vannak a piacok, és ugyan az ázsiai tőzsdék vegyes és mérsékelt elmozdulásokat mutattak, az európai piacokon határozott emelkedést láthattunk, míg az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a csütörtök. Esett a Nasdaq és az S&P 500 is, ami elsősorban az Nvidia és az Apple korrekciójának volt köszönhető.
Csúcsot döntött tegnap az S&P 500 és a Nasdaq, miután az amerikai gazdaság lassulására utaló kiskereskedelmi adatok érkeztek, ami az előző heti kedvező inflációs adatokkal együtt növelheti a szeptemberi kamatcsökkentés esélyét. A jó hangulat mellett átrendeződés is történt a világ legértékesebb cégei között, hiszen az Nvidia megelőzte a Microsoftot, mint a világ legértékesebb tőzsdei cége. Ezek után az ázsiai tőzsdéken csak vegyes mozgásokat láttunk, és az európai piacok is csak oldalaznak. A kereskedési volumen alacsony a nap során, mivel az amerikai tőzsdéken ma nemzeti ünnep miatt nincs kereskedés.
A tengerentúlon fontos, a piacok számára is meghatározó adatot közöltek kedden: az amerikai kiskereskedelmi eladások alakulását. Összességében a közölt értékek beleillenek abba a trendbe, hogy az amerikai gazdaság lassulása megkezdődött, ez pedig az előző heti kedvező inflációs adatokkal együtt növelheti a szeptemberi kamatcsökkentés esélyét. Ennek megfelelően reagáltak a piacok is: esik a dollár az euróval szemben, a zöldhasú gyengélkedése miatt emelkedik az arany árfolyama. A vezető európai részvényindexek mérsékelt pluszban zártak kedden, az amerikai tőzsdéken mérsékelten optimista a hangulat, az S&P 500 új csúcsra emelkedett.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Megvan, mivel fog kampányolni.
Jelentős egészségügyi előnyei lehetnek a megfelelő pihenésnek.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.